
Egy férfi eltéved a hőlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá:
- Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok.
A nő a földön így felel:
- Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van.
- Maga biztosan mérnök - mondja a hőlégballonos férfi.
- Az vagyok - feleli a nő - Honnan tudta?
A hőlégballonos férfi így válaszol:
- Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban.
A nő erre így vélekedik:
- Maga pedig szerintem politikus.
- Igen, - bólint a hőlégballonos férfi egyetértően - de ezt honnan tudta?
A nő azt feleli:
- Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, de állítása szerint most már én tehetek róla!

Támadás fenyeget egy vadnyugati erődöt, a kapitány ezért hívatja megbízható indián felderítőjét.
- Három Medve - mondja neki - vesd be minden tudományod, és becsüld meg, mekkora sereg jön ellenünk!
Három Medve lehasal, fülét a földre tapasztja:
- Uff! Sok nagy hadi népség jönni. Kétszáz bátor
ember lenni. Két főnök, egyik fekete lovon, másik egy almásderes kancán ülni. Mindenki hadi színekre festve, sok puska. Orvosember is velük lenni.
- Atyavilág! - kiált fel a parancsnok. - Ezt mind a hallgatózásból állapítod meg?
- Nem, kapitány - feleli az indián. - Három Medve átlátni kapu alatt.
- A vad szerint maga azzal gyanúsította meg Grünt, hogy megtalálta és megtartotta a maga elveszett pénztárcáját mondja a bíró Kohn-nak. - Ez így nem áll! - védekezik Kohn. - Én csak azt mondtam, hogy ha Grün nem segített volna keresni, akkor talán megtaláltam volna...
 - Hogy nyaraltál? - Pocsékul. Végig esett az eső. - De hiszen barna vagy! - Berozsdásodtam.
 A Pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból. A zsidók felháborodtak, ezért a pápa beleegyezett, hogy ha egy zsidó le tudja győzni teológiai vitában, maradhatnak. A zsidók egy bölcsességéről ismert rabbit választanak, hogy kiálljon a pápával a vallási párbajra. A rabbi azt mondja, hogy tegyék érdekesebbé a vitát és egyiküknek se legyen szabad beszélni. A pápa beleegyezett. A vita napján a pápa és a rabbi leültek egymással szemben, a hívek köréjük gyűltek. - A pápa felemelte három ujját. - A rabbi erre felmutatta egy ujját. - A pápa egy kört rajzolt a levegőbe. - A rabbi erre a földre mutatott. - A pápa elővett egy ostyát és egy pohár bort. - A rabbi erre elővett egy almát. A pápa ekkor felállt: - Feladom - mondta. - Te túl bölcs vagy, rabbi. Maradhattok. Később megkérdezik a pápát a bíborosok: - Mit beszélt a rabbival? - Először felmutattam három ujjamat, hogy a Szentháromságra emlékeztessem. Ő felmutatta egy ujját jelezve, hogy egy Isten van mindkét vallásban. Ezután rajzoltam egy kört a levegőbe, mutatva, hogy Isten mindenhol ott van körülöttünk. Erre a földre mutatott, jelezve, hogy Isten itt is van, velünk. Ekkor elővettem egy ostyát és egy pohár bort, megmutatva, hogy Isten feloldoz a bűneink alól. Ő elővett egy almát, hogy az eredendő bűnre emlékeztessen. Mindenre volt válasza. Mit tehettem volna? Közben a zsidók is körbeveszik a rabbit: - Mi történt, rabbi? - Először azt mutatta, hogy három napunk van elhagyni a várost. Mutattam, hogy EGY zsidó sem fog elmenni. Ezután körbemutatott, jelezve, hogy az egész várost megtisztítja a zsidóktól. A földre mutattam, jelezve, hogy mind itt maradunk. - És utána? A rabbi vállat vont: - Nem tudom. Elővette az ebédjét, mire én is.  Fiatal házaspár a Nagykörúton lakik és vesznek egy új szekrényt. A férj hajnalban elmegy dolgozni és amikor reggel az első villamos elmegy a ház előtt, a szekrényajtó magától kinyílik. A feleség becsukja ám a következő villamosnál megint kinyílik. Ez így megy egész nap, míg a feleség megunja és felhív egy asztalosipari szövetkezetet, akik kiküldenek egy fiatal szerelőt. Áll a szerelő meg a feleség a szekrényajtó előtt, és amikor a villamos jön az mindig kinyílik.- Hát sajnos kisasszony innét nem látok semmit, lehet, hogy belül van a baj. - Én beállok a szekrénybe, csukja rám az ajtót, hátha belülről látom, mi a hiba. Szerelő be, feleség rácsukja a szekrényajtót. - Ebben a pillanatban megérkezik a férj, veszi le a kabátját és be akarja akasztani a szekrénybe, amikor meglátja bent a szerelőt. - Maga mit csinál itt? - kérdi. - Mondja, elhiszi nekem, ha most azt mondom, hogy a villamosra várok? 
A beteg hallgatja a diagnózist: veseelégtelenség, májnagyobbodás.- Doktor úr tudna valami pozitívat is mondani? - Hát itt van például mindjárt az Aids-teszt végeredménye Kapitány úr! Mit csináljon, aki aknára lép? - Nos, a szokásos eljárás: húsz métert ugrani a levegőbe, és szétszóródni a szélrózsa minden irányába.
A dadogós hypót akar venni, és zárás előtt fél perccel ér oda a boltba. Lihegve nekiáll magyarázni: - Hip, hip... - Hurrá! - mondta a boltos és lehúzta a redőnyt.
Az étterem annyira zsúfolt, hogy egy vacsorázni betérő férfi más
lehetőség híján odalép egy magányosan ülő hölgyhöz, és udvariasan
megkérdezi, volna-e az asztalnál szabad hely. - Pimasz disznó!
-kiáltja válaszul a hölgy. - Hogy én lefeküdjek magával? Soha! Mindenki
a férfit nézi, aki vörös képpel odébb kullog, és letelepszik a bárpult
mellé. Némi idő elteltével a hölgy feláll az asztaltól, és odamegy a
megszégyenített férfihoz: - Ne haragudjon rám. Viselkedéspszichológus
vagyok. Az imént csak egy tesztet csináltam. Kíváncsi voltam, hogyan
reagál egy ilyen inzultusra. A férfi hirtelen elordítja magát: -
Micsoda? Tízezret egy éjszakáért? Hát mit képzelsz magadról, anyukám? Miért teremtette Isten utoljára a nőt? Nehogy beleszóljon a teremtésbe. Kisgyerek kérdi az apját: - Apa engem a gólya hozott ? - Persze kisfiam. - És anyu régen jól nézett ki? - Persze kisfiam. - Akkor miért a gólyát dugtad meg?
- Nagyon hiányoztam kedvesem, amíg két hétig távol voltam? - Óh! Hát nem voltál itthon?
Kovács úr a feleségével és az anyósával nyaral Jeruzsálemben. Egyik nap az anyósa hirtelen belázasodik, majd meghal. Egy temetkezési vállalkozó felajánlja, hogy helyben eltemetik az elhunytat. - Nem, köszönöm, inkább hazaszállíttatjuk - hárítja el az ajánlatot Kovács. - De miért? Nagyon szép ceremóniát tudunk szervezni - próbálkozik a temetkezési vállalkozó. - Nézze, uram! Kétezer éve eltemettek itt egy fiatalembert, aki három nap múlva feltámadt. Nem akarok kockáztatni...
- Mit szólt a feleséged, amikor hajnalban hazaértél? - Egy árva szót sem! Azt a két fogamat meg úgyis ki akartam húzatni!
A férj csak hajnalban ér haza. A neje vészjósló hangsúllyal kérdezi: - Hol voltál egész éjszaka? - Képzeld, drágám, az új titkárnőm munkaidő végén behozott nekem egy kávét, sejtelmesen rám mosolygott, majd amikor lerakta a kávét az asztalra, szétnyílt a blúza, én nem bírtam visszafogni magam, és belecsókoltam a nyakába, erre ő teljesen megvadult, egymásnak estünk, elvesztettük a fejünket, végül a lakásán kötöttünk ki, és egész éjjel szeretkeztünk. - Hazudsz! Fogadjunk, hogy már megint azt a kurva Windowst akartad felinstallálni a gépedre!
Az öreg házaspár a mennybe kerül. Körülnéznek, csodálatos minden, csiripelnek a madarak, ragyog a nap, kék az ég, végtelen gazdagság, álmodni sem lehetne szebbet. Az öregúr egy hirtelen mozdulattal lecsavar egy fülest az asszonynak.
- Ezt most miért kaptam? - Ha nincs az a hülye diétád, már két éve itt lehetnénk!
Bemegy egy ember a bankba.
- Jó napot! Be szeretnék tenni az önök bankjába tízezer forintot, de nem merem,
mert nem tudom, hogy visszakapom-e a pénzem, ha önök nem tudnak kifizetni? - Nyugodjon meg kedves uram, ha mi nem tudjuk kifizetni Önt, akkor a megyei fiókunk fogja Önnek kifizetni a pénzt.
- És ha ők sem tudják kifizetni?
- És ha az egész bank csődbe megy?
- Nézze, a kormány erre a célra létrehozott egy alapot, és abból fizeti ki önt. - Most mondja meg őszintén uram, ha megbukik a kormány, az nem ér meg önnek
tízezer forintot?
Kovács anyósát megrúgja a ló, az öregasszony belehal a sérülésbe. A temetésre nagyon sokan elmennek, még a környező falvakból is. - Mennyi ember! - csodálkozik Kovács barátja. - Ennyire szerették az anyósodat? - Ugyan! Mind a lovamat akarja megvenni...
Tudtátok, hogy megszűnik az APEH? Ma kaptuk az utolsó
felszólítást.
A légy sétál a fiával egy kopasz ember fején és így szól:
- Látod fiam, amikor én még olyan kicsi voltam, mint te,
akkor itt még csak egy keskeny gyalogút volt.
A kis molylepke először repül ki a szekrényből. Amikor
hazaér, megkérdi tőle az anyukája:
- Na, milyen odakint?
- Nagyon örültek nekem, mert mindenki tapsolt.

- Nem értem, ez a Mari állandóan drága cuccokban jár,
rengeteget költ magára! Vajon miből telik neki?
- Gyönyöradományokból.
A zeneiskola igazgatója így szól a növendékekhez:
- Gyerekek, ma ünnepeljük Mozart születésnapját.
Kegyeletből a mai napon nem játsszuk el egyetlen darabját sem.
Az anyuka kérdezi a fiát:
- Jössz a játszótérre?
- Nem, segítek apunak a leckémben.
Nem megyek többet iskolába.
- Miért?
- Mert olvasni nem tudok, beszélgetni meg nem hagynak.
A kis csiga kérleli a mamáját:
- Hadd szaladjak át az úttesten!
- Most nem lehet! Két óra múlva jön a busz.
Apa, az ott egy halászhajó?
- Nem, kisfiam, az egy yacht.
- És hogy kell írni, j-vel vagy y-nal? És h-val vagy
ch-val?
- Jobban megnézve mégiscsak halászhajó...
- Apuci, miért kukorékolnak a kakasok már kora hajnalban?
- Tudod fiam - válaszol az apa -, sietniük kell, ha
valami mondanivalójuk van, mert aztán felébrednek a tyúkok is!
Öreg székely átkiált a szomszédba:
- Hé, szomszéd! Disznót vágunk, aztán elkélne egy kis
segítség!
- Mi kéne, kés?
- Nem, disznó!
- Ez a maguk csigapástétoma tényleg csigából van?
- Igen.
- És csak csigából?
- Hát, most hogy így rákérdezett, őszintén megmondom,
teszünk bele disznót is.
- Mennyit?
- Fele-fele: egy csiga, egy disznó.
A székely sapka nélkül áll a nagy hidegben az utcán. Arra
jön a komája:
- Hallja, kend, mit áll itt hajadonfővel ebben a
hidegben?
- A házban ráncba szedtem az asszonyt, de most kéne egy
bátor ember, aki ki merné hozni a sapkámat.
A dülöngélő részeg nekimegy egy asszonynak, aki hatalmas
pofont kever le neki.
- Már haza is értem? - csodálkozik a részeg
- Hogyan horgászik a rendőr?
- Fog egy halat és addig veri, míg el nem árulja, hogy
hol vannak a többiek.
- Apu, veszel nekem egy hightech, 3G-s, USB-s,
Bluetooth-OS, 12 megás
hard pdf-et és java utilities-t lehet letölteni?
- Édes fiam, nem tudnál te is csak drogozni, mint
mindenki más?
Egy igazi apuka:
Egy férfi bemegy az óvodába, és azt mondja:
- Jöttem a gyerekemért.
- Hogy hívják?
- Nem mindegy? Holnap úgyis visszahozom.
|